Apartman – NYÁR

5700 Gyula, Mátyás király u. 35.

Leírás

Apartmanunk egész évben szeretettel várja Önöket! A szálláshely, csendes fürdőövezetben helyezkedik el. Lehetőséget nyújtva a pihenésre, kikapcsolódásra. Kitűnő programlehetőségek teszik élménygazdaggá az itt tartózkodást. A Gyulai Várfürdő apartmanunktól, mindössze 700 m-re található. Ősparkos területén egész évben strand, élményfürdő, gyógyfürdő, aquapark és uszodai szolgáltatás vehetők igénybe. Szomszédságában található a Gyulai Vár, Európa egyetlen épen maradt, középkori téglavára, Várszínház, az Almásy-kastély Látogatóközpont. Számos történelmi látnivaló megtekinthető városszerte. A Kis-körös (Élővíz-csatorna) mentén eljuthatunk, a nyáron nyüzsgő sétálóutcába. Megkóstolhatják a méltán híres 100 éves cukrászda finom fagylaltját és desszertjeit. Éttermek, kávéházak, pizzéria, cukrászdák, pálinkaház stb. várják a hozzájuk betérni vágyó vendégeket.

Felszereletség

Tudnivalók

A szállást az érkezés napján 14.00 és 21.00 óra között lehet elfoglalni.

A távozás napján 10.00 óráig kell elhagyni a szálláshelyet, ellenkező esetben felárat számolunk fel.

A szállásdíjat legkésőbb érkezéskor kell kiegyenlíteni, amennyiben az még nem történt meg.

Fizetési lehetőségek: készpénz, bankkártya, SZÉP kártya, vagy átutalás (helyszínen vagy a honlapon keresztül).

A vendégek a szobákat csak a teljes szolgáltatási díj kifizetése után foglalhatják el.

Baba és gyermekbarát szálláshely vagyunk. Babakádat, etetőszéket, wc ülőkéhez szűkítőt, fürdőszobaigyerekfellépőt, babaágyat, kismotort, homokozójátékot, plüss és műanyag játékokat, társasjátékokat ,kártyát biztosítunk.

Tilos a házban, csak a teraszon és az udvaron arra kijelölt helyen
megengedett. Elektromos cigarettára és IQOS-ra is vonatkozik!

Állatot behozni még ideiglenesen sem szabad a szálláshely területére!

Kamerával megfigyelt udvarunkon, ingyenesen biztosított. 

Foglalás

Maximálisan foglalható vendégek száma: 4 + 2 fő
Minimálisan foglalható vendégek száma: 4 fő
HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
6-12 éves korig
0-6 éves korig
Fizetési mód*

Fizetés kártyával vagy készpénzzel a szállásra érkezéskor

Utalás közvetlenül bankszámlaszámra.

Bankkártyás előre fizetés

Összesen
Kérjük, először válassz ki egy dátumot.

Az idegenforgalmi adót az ár nem tartalmazza (550 Ft / éj / felnőtt vendég)

Foglalt az apartman?
Nézd meg másik épületünket is!
Házirend és Adatvédelmi tájékoztató - Négy Évszak Apartmanház

Házirend és Adatvédelmi tájékoztató

A Négy Évszak Apartmanház tulajdonosai szeretettel üdvözlik Önöket vendégei körében! Bízunk abban, hogy jól érzik majd magukat apartmanunkban, és szálláshelyünkkel elégedettek lesznek!

Apartman neve és címe

Négy Évszak Apartmanház; 5700 Gyula, Mátyás király u. 35.

Tulajdonosok neve és címe

Cséfán Szilvia, Szegedi Gábor
5700 Gyula, Mátyás király u. 35.
Tel. +36 70/322-21-20

Üzemeltetési adatok

Üzemeltető: Cséfán Szilvia, adószámos magánszemély, magánszálláshely szolgáltató
Adószám: 90757048-1-24
NTAK. reg. szám: MA25107951

Adatkezelés, számlázás

Az érvényes foglaláskor meg kell adni a vendég kapcsolattartójának telefonszámát, amit bármilyen probléma, felmerülő fontos kérdések esetére kapcsolattartásból a vendég/vendégek távozásáig megtartunk.

A szállásadóknak adatszolgáltatási kötelezettségük van az MTÜ (https://mtu.gov.hu/) felé. Érkezéskor a vendég köteles a szállásadónak átadni adatfelvétel céljából (BM okmányolvasóval) a személyes dokumentumait (útlevél vagy személyi igazolvány, lakcímkártya). A kötelező adatszolgáltatásról itt olvashat részletesebben: https://vizainfo.hu/szallashelyek.

Amennyiben nem szeretné az okmányait átadni a szálláshely tulajdonosának, előzetes vendégadat-rögzítésre is jogosult a vendég saját maga által. Az ehhez szükséges eljárást itt töltheti le/olvashatja: https://info.vendegem.hu/media/uploads/dokumentumok/sci_vendeg.pdf .

Mivel a NAV követelmény előírja a szolgáltatónak a számlázási kötelezettséget, és a számla kötelező eleme a számlázott fél neve és címe, valamint, ha cég, akkor annak adószáma is, továbbá mivel e-számlát állít ki a tulajdonos, ezen kötelezettség teljesítéséhez szükségünk van az Ön lakcímkártyájára és e-mail címére abban az esetben is, ha a vendég regisztrálja a vendégeket a Vendégem programban előzetesen. Amennyiben nem óhajtja átadni a tulajdonosnak a lakcímkártyáját, e-mailben is elküldheti a számlázási címet negyevszakapartmanhaz@gmail.com e-mail címre.

A tulajdonos kijelenti, hogy a vendég/vendégek adatait nem használja fel más célból, csakis és kizárólag a fenti kötelezettségekhez, valamint a tulajdonos nem tárolja az adatokat nyomtatott formában. A számítógépen tárolt adatok addig tárolódnak, amíg a reklamáció lehetősége el nem évül.

Fizetés

Készpénzes, bankkártyás, szép kártyás, vagy átutalásos fizetési lehetőségek állnak rendelkezésre a szállásdíj rendezésére, helyszínen, vagy a honlapon keresztül. Érkezéskor a vendég köteles a fennmaradó szállásdíj összegét kifizetni, ha még nem lett kiegyenlítve. Vendégeink a szobákat csak a teljes szolgáltatási ár kifizetése után foglalhatják el! A megegyezett időpont előtti elutazás esetén szállásdíjat nem térítünk vissza

Érkezési/távozási idő

A nap 24 órájában a megadott telefonszámon elérhetőek vagyunk. Vendégeinket a szálláshelyen személyesen várjuk. A szállást az érkezés napján 14.00 és 21.00 óra között lehet elfoglalni. Ha később érkezne, késéséről kérjük, telefonon tájékoztasson minket!

A távozás napján 10.00 óráig kell elhagyni a szálláshelyet, ellenkező esetben felárat számolunk fel.

Látogatók

(nem szállóvendégek) a szálláshelyen kizárólag napközben fogadhatók 22.00 óráig a szállásadó engedélyével.

Dohányzás

tilos a házban, csak a teraszon és az udvaron arra kijelölt helyen megengedett. Elektromos cigarettára és IQOS-ra is vonatkozik! A csikkeket kérjük, az erre a célra fenntartott hamutartókba szíveskedjenek eldobni!

Állatot behozni még ideiglenesen sem szabad a szálláshely területére!

Parkolás

Az apartmanhoz, kamerával megfigyelt, zárt udvar tartozik. Ingyenes parkolást biztosítunk itt tartózkodásuk idején. Elektromos autókhoz, a töltőállomás fizetés ellenében helyben rendelkezésre áll.

Udvar

Mivel az udvar a ház többi apartmanjaival közös használatú, ezért kérjük vendégeinket legyenek tekintettel egymásra, különös tekintettel az udvaron parkoló autók épségére, közlekedésére, valamint egymás testi épségének védelmére. A kulturált viselkedés kölcsönösen elvárható, különös tekintettel kérjük a hangoskodás, zajkeltés mellőzését!

Klímahasználat

Minden apartmanban biztosított a klímahasználat, melyhez a távkapcsolót a tulajdonostól el kell kérniük. A klíma működtetésekor a nyílászárókat kérjük becsukva tartani!

Tisztaság

Az apartmant a vendégek tisztán kapják meg, ottlétük alatt maguknak kell az apartmant tisztán tartani. Kérjük, ne felejtse, hogy esetlegesen az Ön/Önök távozása után pár órával már érkezhetnek vendégek. Ahhoz, hogy nekik is ugyanazt a színvonalat tudjuk garantálni, kérjük, ügyeljenek a tisztaságra! Elutazáskor az apartmanban ne hagyjanak mosatlan edényt, ill. szemetet! A fürdőszobában és a konyhában lévő szemetes ürítése az udvaron található kukába történik.

Takarítás

Az egy hétnél hosszabb tartózkodású vendégeinknek heti egy takarítást előre megbeszélt időpontban biztosítunk. Igény esetén vendégeink felár ellenében extra takarítást is kérhetnek. Felár: 2500.- Ft /alkalom. Ágynemű és törölköző cserét is biztosítunk ezen vendégeinknek.

Ingyenesen biztosított eszközök

Vasaló és vasalódeszka, valamint olló és varrókészlet, cipőápoló, esernyő.

Étkezés, ellátás

Nem szerepel szolgáltatásaink között az étkeztetés, ellenben a jól felszerelt, / villanytűzhely, hűtőszekrény, mikró, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, poharak, tányérok, edények stb.…/ saját apartmanjában lévő konyhában tudja biztosítani magának az étkezést a vendég. Élelmiszerboltok és éttermek címét kérje a tulajdonostól, aki szívesen ad tájékoztatást. Mosogatószert, szivacsot, törölgető kendőt, hajszárítót, toalett papírt, folyékony szappant, tusfürdőt adunk. Kérjük a tisztaságra ügyelni és az étkezést, kávézást, borozást mellőzzék a hálószobában és fekvőhelyeken!

Család- és bababarát szálláshely

kisgyermekek részére hordozható gyermekágyat, etetőszéket, fürdető kádat, wc ülőkéhez szűkítőt, fürdőszobai gyerek fellépőt, kismotort, gyermekkönyveket, benti játékokat biztosítunk.

Programokról és környékbeli információval

(posta, fő látnivalók, kirándulóhelyek, strandok stb.) a tulajdonos örömmel ad tájékoztatást. Kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk! A város megismeréséhez az apartmanban Gyulai útikönyvet is találnak /mely nem elvihető, valamint többféle prospektust is.

Orvosi rendelő, kórház, gyógyszertár

Kb. 900 m. található.

Fontos telefonszámok:

tűz és komolyabb baleset, valamint rendőrségi ügy esetén, amit legelőször hívjon: - Mentők 104 - Tűzoltóság (katasztrófavédelem) 105 - Rendőrség 107 - Segélyhívó központ (egységes európai szám)112 A fenti számok bármelyikének hívása után kérjük, értesítse a tulajdonost is a házirend legelején lévő telefonszámon. Ne felejtse, hogy felelőtlen hívás esetén Ön viseli annak következményeit.

Kártérítés

Az ingatlan területén okozott kárt a károkozó, vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni. Az ingatlanban a vendégek és felelősségük nincs biztosítva semmilyen biztosítótársaság által!

Fenntartjuk a jogot

a vendégkörünk megválogatására. Ittas állapotú, agresszív hajlamú, kétes üzletet itt bonyolítani szándékozó vendégeket nem fogadunk! A tulajdonos jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet és ha megbontja a békét. Ebben az esetben a vendégnek nem áll módunkban visszafizetni az esetlegesen fennmaradó napokat.

Vendégpanasz

Bármilyen panaszt figyelembe veszünk, és lehetőség szerint megoldunk személyesen. Ilyenkor kérjük, a nap 24 órájában keressék a fent említett kapcsolattartót/tulajdonost.

Felelősségvállalás

A vendég felelős a saját és kiskorú hozzátartozója viselkedéséért a házban és az udvarban egyaránt, az esetleges balesetért maga viseli a következményeket. A szállás igénybevételével magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendben foglaltakat. A feltételek/házirend nem elolvasása, nem ismerete nem mentesít a következmények

WIFI

Az itt tartózkodás ideje alatt ingyenesen használható. A kód jól látható a szálláshelyen.

Kapcsolat

Cséfán Szilvia
Telefon: +36 70/3 22-21-20

Örülünk, ha jól érzik magukat nálunk!

Vélemények

Vendégeink visszajelzései rendkívül fontosak számunkra. Mindig örömmel olvassuk, hogy milyen élményekkel gazdagodtak a Négy Évszak Apartmanházban.

"A Négy Évszak Apartmanház tökéletes választás volt a családunknak. Az apartman tiszta, tágas és minden szükséges eszközzel felszerelt. A gyerekek imádták az udvart! Biztosan visszatérünk."

Kovács Anna

"Nagyon jól éreztük magunkat! Az ágyak kényelmesek voltak, a konyha pedig szuperül felszerelt. A házigazdák rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak. Csak ajánlani tudom!"

Nagy Gábor

"Csendes, nyugodt környék, tökéletes a pihenéshez. Az apartman modern és otthonos volt, pont olyan, mint a képeken. Közel volt mindenhez, amit meg akartunk nézni Gyulán."

Tóth Eszter

"Már másodszor szálltunk meg itt, és most sem csalódtunk. Kiváló ár-érték arány, csodás környezet és mindig makulátlan tisztaság. A Négy Évszak a mi gyulai törzshelyünk lett!"

Kiss Mária

Mit találsz a közelben?

Foglalj most